Régóta felismert, s ugyanakkor komoly nehézséget jelentő az az ismert tézis, hogy az önismeret szintje meghatározza az ember működőképességét a magánéletben és a munkában egyaránt. Az is tény, hogy azért ez az egyik legnehezebb feladat- lsd. Lao Ce szavai.
Aki volt már valaha bármilyen önismereti kurzuson, vagy szembesült igazi valójával egy teszt, egy elemzés, egy komoly lélektani beszélgetés, vagy egy tréning során, az tudja, miről beszélek. Amikor az ember olyat hall, amit amúgy tud, csak épp nem igazán szeret, vagy titkol, vagy elbarikádoz a tudatában, akkor bizony sokszor van, hogy nem tudja, vagy nem akarja elfogadni az igazságot, s könnyebb a „tükröt fésülni”, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk (köszönet Péternek ezért a remek mondásértJ), mintsem nyíltan elismerni annak valóságát, hogy nem mutathat mást, mint amit visszatükröz, azaz minket.
Nos, ilyen tükrök a személyiségtesztek, amelyek az egyik legjobb kiindulót adják az önismeret felé. Egyrészt rávilágítanak a jelen pillanatnyi állapotra, másrészt megadják a magunkkal való foglalkozás alappilléreit, jelesül: mivel kéne foglalkoznom ahhoz, hogy több erőm legyen, hogy jobb legyek, mi az, ami napi szinten jelen állapotomban rám jellemző, de jobb lenne, ha eltűnne, csökkenne, vagy nem lenne. Ugyanakkor persze azt is megmutatják ezek a tesztek, hogy hol vagyok a top-on, mi az, ami igazán jól menne, mely kompetenciáim azok, amelyekkel aratni tudok...Nos, igen, mindennek két oldala van, így a tesztek eredményének is. A rejtett tartalékok soha nem gondolt kompetenciákat tárhatnak fel, amelyek új lehetőségeket tárnak elénk, míg a nyílt szembesülések azokat a problémákat, amelyeken érdemes dolgoznom. Hogy mit nem szabad ezekkel a tesztekkel? Az eredményeiket bebetonozni. Na, azt nem szabad. Mint az elején is mondottam volt: a tesztek egy jelen állapotot mutatnak, s kijelölik az utat. Az, hogy arra rálép-e valaki, az tényleg mélységes magánügye. Ha elkönyveljük magunkat, hogy ilyenek vagyunk, akkor aztán tényleg bebetonoztuk magunkat, s az esélyt is elvettük magunktól a fejlődésre...
Mi történik ilyen esetben? Nem több, de nem is kevesebb, mint előtör néhány emberből az a bizonyos szakmai dölyf...mármint: nem jól mér a teszt...:) Az igaz, hogy további 100 ezer embernél teljesen pontosan mért, de nálam aztán nem: ez az egész úgy hülyeség, ahogy van – már elnézést a kifejezésért. De szerettem volna, ha látjátok: a kisebbség bizony így reagál. A többség pedig látja benne a lehetőséget, hogy hol tud fejlődni.
A tesztek nemcsak az önmagunkkal való munka kiindulásául szolgálnak, s ne csak azért töltsétek ki, hogy legyen honnan indulni...hanem azért is, hogy érezzétek és tudjátok, aki veletek szemben ül a felvételin, ugyanígy reagálhat: tagadhat, távolíthat, vagy épp elfogadhat, láthatja a fejlődési lehetőséget, s megragadhatja az alkalmat.
A reakciónk hitelessé tesz bennünket, legalább magunkkal szemben őszinteségre sarkall... a mások reakcióját pedig tudatosan figyelve legalább láthatjuk, kivel van dolgunk.
Kivel is? Olyannal, aki őszintén elismeri, hogy téved, s vállalja a felelősséget, javítja a hibát? – Nos: ő elismeri, ha a teszt eredménye nem „tökéletes” (nem tudom amúgy, hogy mi a tökéletes, minden munka más-más kompetenciát igényel), s nyitott a fejlődésre, a tanulásra. Őt a munkában is az előre mutató gondolkodás fogja jellemezni. S találkozhatunk olyan jelölttel is, aki elkezdi azonnal hárítani a felelősséget: hibáztatja a tesztet, másokat, téged, aki épp ezt a tesztet javasoltad neki, nem ad igazat, vitázik, bizonyítja, hogy mindenki más olyan, amilyen, de ő nem, ez a teszt nem jó. Lehet tippelni, hogy ő hogy fog viselkedni a munkában, de nem csinálok én se zsákbamacskát belőle: hibázik és titkolja. Ha kiderül hárít, a felelősséget nem vállalja, bemárt másokat, s főleg: hazudik a szemedbe, a munkatársai szemébe...
Szóval ha semmi másra nem is lennének ezek a tesztek jók (ami persze nem igaz), de arra igen, hogy a reakcióból kikövetkeztethessünk információt, hogy legalább tudjuk, mire számíthatunk. Máris adtunk egy esélyt a megbízhatóságnak.
Nos, kipróbálnád a saját reakciódat? Ne habozz, tedd meg, s lássuk, te mire mész vele!
D.M.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
