Jártamban-keltemben rengeteg HR-es kollégát volt szerencsém megismerni. Voltak - szerencsére kevesen -, akik már mindent tudtak, így az új ismeret megszerzésére való törekvést náluk elhomályosította a szakmai dölyf. Tudjátok, az a bizonyos teli csésze - hogy a tibeti hasonlattal éljünk – náluk már tele van, s abba tölteni nem lehetséges...
Voltak olyanok is közülük, aki féltek az újat megismerni, féltek attól, hogy tévednek, s ez a félelem erősebb volt minden szakmai kíváncsiságnál: ők azok, akik inkább a régi, s bár nem igazán hatékony, de legalább ismert tudásanyagban hittek – mára már ők is szembesültek azzal, hogy nem igazán használható, s bár szakmailag alátámasztott, de mégis: mintha nem igazán működne...
Nos, én inkább Hozzátok szólok, tanulni vágyó, nyitott és érdeklődő kollégák, HR-esek, emberekkel foglalkozó vezetők: célunk az, hogy megkönnyítsük a dolgotokat (koromnál fogva engedjétek meg, hogy tegezzelek benneteket, hisz valahol kollégák vagyunk), s lépésről lépésre olyan ismeretanyagot adjunk át nektek, amely használható, s valóban hathatós segítséget nyújt nektek a mindennapokban.
Kezdjük minden ismeret Alfájánál és Omegájánál. Évezredes tudás egy palackba zárva: a Delphoi szentély bejárata fölé írott híres felszólítással, melyről a legtöbb ember már gyermekkorában hall, de felnőtté válik mire felismeri az igazi értelmét: „Ismerd meg önmagad! ”
Közelítsük meg most kicsit másképp, mint ahogy azt szokás! Önmagunk – valódi önmagunk - megismerése nem kis feladat, s a legegyszerűbb, ha két irányból közelítjük meg:
- Tipizálás és mérés
- Az egyes típuskategóriák megkönnyítik a gyors besorolást – nagy vonalakban elmondható rólunk, hogy hogyan reagálunk, általánosságban mi az, ami várható velünk kapcsolatosan.
- Egyediség és megismételhetetlenség
- A kategóriák mellett azonban egyre nagyobb teret kapnak az egyéni, egyedi jellemzők, amelyek módosítják viselkedésünket és reakciónkat, befolyásssal lesznek arra, hogy mit és hogyan gondolunk, s hogyan viszonyulunk a világhoz, a munkához és másokhoz.
E két terület az, amelyhez érdemes eszköztárat gyűjtenünk, s megtalálnunk azokat a hozzánk legközelebb álló eszköztárat, amelyet majd át tudunk fordítani mások gyors és hathatós megismerésére.
Persze, nevezhetjük hangzatosan valamilyen módszernek, valamilyen eszköztárnak, stílusnak, de ez nem lényeges. Sokkal fontosabb, hogy működjön.
A tipizálás kétoldalú fegyver, érdemes vigyázni vele: egyik oldalról bezár minket egy olyan dobozba, amelyből ha sokáig vagyunk benne, nem igazán könnyű kilépni, másfelől viszont jelentősen megkönnyíti a munkánkat, hisz segítségével egyszerűsödik a kiválasztás, a munkabesorolás, ill. a kommunikáció.
Véleményem szerint érdemes tipizálni, de ésszel kell tennünk azt. Nem szabad leírnunk egy embert, csak azért, mert zöld, vagy piros, stb., hisz mint tudjuk, a viselkedés tanulható, választható, s láttunk már olyat, hogy az emberek reakciója pont annak ellenkezője volt, mint amit vártunk. A személyes találkozó, a benyomás, az árnyalatok megkülönböztetése az a terület, ahol igazán megnyilvánul a valódi szakmai tudás. Ha vakon hiszünk egy módszerben, itt van a legnagyobb tévedési lehetőség. Ha nyitottak vagyunk önmagunkra és másra, s képesek vagyunk előfeltevéseinket félre tenni, s az embert kicsit más szemszögből értékelni, nos, ez az a pont, ahol elválik egymástól a tanult és a gyakorlati ember, mint olyan (a kettő nem zárja ki egymást!)
Tehát mit tegyünk,. mire alapozzunk, mit tanuljunk?
A szakmában bármilyen módszertan eredményre vezethet, amit végigviszel, ha jól csinálod azt. De az emberekkel való kapcsolattartásban, a kiválasztásban, s a fejlesztésben ez édes kevés. Itt van szükség a valódi önismeretre, hisz hogy állíthatnád, hogy megismertél valakit egy óra alatt, megfejtetted egy-két teszt eredményéből, ha nincs önismereted, s nincs rálátásod az emberi psziché működésére. Természetesen sehogy.
Jó akarsz lenni a szakmádban? Szeretnéd, ha könnyebb lenne a munkéd? Biztosabb szeretnél lenni abban, hogy az ember, akit választasz, megfelelő lesz, s nemcsak reménykedni egy halovány talán-ban? Akkor foglalkozz kicsit önmagaddal, lépj az önismeret mezejére. Ha vezető vagy, akkor meg pláne! Persze, nem a népszerű "egynapos" maszatolásról beszélek, hanem a valódi önismeretről, ami nem egy könyv elolvasása, vagy egy rövid tanfolyamocska, hanem egy folyamatos fejlődés, fejlesztés, önmagunk teljesebb megismerésének igénye. Ez a valódi life long learning, s ez a valódi alap minden máshoz. És az a minden más is csak e mellett jöjjön, s ne helyette.
D.M.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
